Tégy köztünk igazságot! - szólít fel egy másik honlap szerkesztője a Gaskó Istvánnal kapcsolatos írásokhoz kapcsolt üzenetében. Igazságot? Az én olvasatomban a három szöveg mindegyikének ugyanaz a végkicsengése: minden rossz forrása Gaskó István.

Engedtessék meg, hogy kételkedjem ebben a magyarázatban. Gyanúsan egyszerűnek tartom azt a megközelítést, hogy ha Gaskó nem lenne, békesség lenne a vasúton, békesség lenne az országban.

Köztudott például, hogy a jelenlegi sztrájktörvény alapján lehetetlen megállapodni a minimálisan elvárható szolgáltatásokról. (Egyébként ez lenne a helyzet akkor is, ha mondjuk, a vízművek dolgozói lépnének sztrájkba.) Csak abban a nyolc évben, amikor a MÁV kommunikációs igazgatója voltam, a vasúti vezetők legalább tucatszor javasolták a jogszabály újragondolását a közlekedési minisztereknek, a Parlament bizottságainak, frakcióinak. És mégsem sikerült mindmáig módosítani. Vajon miért nem?

Ha csupán annyit teszünk, hogy a sztrájk kárvallottjainak érzelmeit emeljük be az írásainkba, elősegítjük az indulatok levezetését, de semmit nem mondunk a tényleges okokról, azokról a viszonyokról, amelyek között mindez megtörténhet, megtörténik. Ezért engem inkább az érdekelne, hogy a Gaskó-féle szakszervezet, a szárnyvonalak egy részének tervezett felszámolásához kapcsolódó megmozdulástól eltekintve, miért volt csendben az elmúlt években?

Még messzebb vezetne annak megválaszolása, hogy miért hallgatott és hallgat a többi szakszervezeti vezető annak ellenére, hogy 2002 óta, bizonyára helyesen, minden eddiginél nagyobb ütemben szűntek meg a vasúti munkahelyek, hogy gőzerővel folyik, bizonyára helyesen, a magyar vasút értékes részeinek eladása az ingatlanvagyontól a nyereséges áruszállítási üzletágon át, az észak-déli tehervasúti forgalmat biztosító nyugati vasútvonalig?

Megértem, ha valakinek nem szimpatikus Gaskó István. Nekem sem az, ráadásul erre nyomós személyes okaim is vannak. De ha tárgyilagos akarok lenni, akkor azt kell mondanom: Gaskó nem tesz mást, csupán a legsajátabb anyagi érdekeit követve - s talán szereplési és karriervágyát is kielégítve - él a jogszabályok adta lehetőségekkel, és a korábban vele szövetséges jelenlegi ellenfelei szemszögéből bosszantóan ügyesen használja azt az anyagi erőforrást, amely ilyen-olyan szerződések révén a szakszervezeténél, s nála magánál halmozódhatott fel az elmúlt években.

Szóval azt, hogy Gaskó István mára a legbefolyásosabb szakszervezeti vezetővé, tetszik, nem teszik, politikai tényezővé nőtte ki magát, nem okként, hanem következményként kellene vizsgálni. A hol jobboldalinak, hol meg bal-liberálisnak mondott érdekcsoportok folytonos megalkuvásának következményeként. Már ha itt komolyan akar vizsgálódni bárki is!