Árpa Attila átver bennünket: a "Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem" című könyvéről már jó előre elhíresztelte, hogy pikáns és szaftos történetek gyűjteménye az RTL Klub alapításáról és működéséről. Néhány tucat sztorit valóban elmesél nekünk, amivel talán kielégíti a kulisszatitkokra kíváncsi átlag olvasó érdeklődését, miközben azért kínosan ügyel arra, hogy tömjénezze is a sztárokat, így adva meg az esélyt, hogy velük a jövőben együtt dolgozhasson. Ennek ellenére egy-két pernek is elébe nézhet könyve miatt a szerző. De aligha aggódik emiatt, mert az esetleges perek tovább fogják növelni ismertségét, ami számára bizonyára még jól fog kamatozni egyszer. Mindent egybevetve azonban a kötetnek ez csak az egyik rétege, ami a felületes olvasó elől elfedi a sorok között meghúzódó lényeget.

Árpa könnyed stílusával leginkább azt akarja elhitetni velünk, hogy csupán némi pimaszság, meg a véletlenek összjátéka szükségeltetik ahhoz, hogy valaki sokmilliót keressen havonta a médiabizniszben. Ám aki nem dől be az első benyomásnak, az rájön, hogy a profittermelés kőkemény profik egymás közötti gyilkos versenyében valósult és valósul meg ezúttal is. Aki egy kicsit is belegondol mindabba, amit olvasott, annak még ebből a könyvből is kiderül, hogy a távoli, a halandó számára láthatatlan üzletközpontokban nagyon is határozott célok és módszerek szerint szabják meg az események fő irányát, választják ki és idővel ejtik el a menedzsereket. A könyv eladhatóságát segítő mese tehát, hogy a tulajdonosoknak milliárdokat termelő televíziót csinálhat néhány szerencsés csillagzat alatt született dilettáns, ha véletlenszerűen összeáll.

Árpa leginkább önmagát állítja be szakmailag felkészületlen, törtető, szerencsevadásznak. Olyannak, aki pimaszságával, s szinte csak ezzel, viszonylag magas pozícióba jutott. Lehet, sőt biztos, hogy mindez kellett az RTL-es karrierjéhez, mint ahogyan bármelyik (multinacionális) cégnél is szükség van ezekre a képességekre, ha valaki előrébb akar jutni a ranglétrán. Csakhogy Árpa nem véletlenül bábáskodott jó néhány sikeres műsor, köztük a Kész Átverés show körül és fölött. Tudja, hogy a pletykára éhes olvasó számára úgy kell forgatnia a szavakat, hogy az álmélkodni tudjon a történeteken, miközben azért önmagára, saját csip-csup piszkálódásaira is ráismer. A lényeg ebben az esetben is az elejtett mondatokban, félmondatokban húzódik meg. Abban, hogy Árpa apja is ebben a világban dolgozott és dolgozik, vagyis a kis Attilára már a szülői környezetben, később pedig a filmművészeti főiskolán, illetve a filmforgatásokon sok minden ráragadt. Ehhez párosul anyanyelvi szintű német tudása, kapcsolatépítő képessége, szervező tehetsége, s igen kemény önképzése - nevezze ő maga bárhogyan is a kudarcokat sem nélkülöző tanulási folyamatot. (Az persze más lapra tartozik, hogy mára milyen tudás lett kifizetődő ebben a sarkából kifordult világban.)

Ki kell tehát ábrándítanom az olvasót! Csodák a médiabizniszben sincsenek. Ezért annak ajánlom a könyv sorok közötti olvasását, aki ebben még mindig kételkedik. Tanulhat belőle. Továbbá megtanulhatják belőle akiket illet, hogy milyen átverésektől kellene megóvni az egyre inkább a pénztermelésre átállított köztelevíziót.

(Korábbi írások a Hírek és a Portré rovatban)