Kedves Andris! És Mindenki! Azt írod a Tölgyessy-interjúról, hogy szerinted egy erősen vitatható, csúsztatásokkal és aktuális politikai érdekek szerint interpretált szöveg ez, megkérdőjelezhető konnotációkkal. Új Tölgyessy-opusz, az új helyzetnek megfelelően. Én nem Tölgyessyt, védem, de…

1.) Tölgyessy lényegében ugyanezt mondta el a mi szervezetünk, a Nemzeti Média Kerekasztal ülésén megtartott előadásában is. Akkor senki nem mondott neki ellen, sőt állítólag az ülés utáni állásfoglalásban is hasznosítva lett az értékelés. Ha meg nem, hol olvasható az elhatárolódás?

2.) Hogy jobb lett volna, ha Tölgyessy úgy 5-6 éve megvilágosodott volna? Igen jobb lett volna. És mások - most megvilágosultak, ám nem is oly rég még a köztévét fosztogatók, a megyei lapokat bulvár újságokká tevőknek átjátszók, a rádió- és tévéfrekvenciákkal a Budapesttől távol élők rovására játszadozók - korábbi megtérése is kívánatos lett volna. De mit tegyünk? Egyszer el kell kezdeni!

3.) Egyébként én néhány cikket úgy 2002-től megeresztettem a Népszabadságban és az akkor még liberális Magyar Hírlapban arról, hogy az úgynevezett médiaelitből lett médiaburzsoázia miként bánik el a közszolgálati médiumokkal miközben saját pecsenyéjét sütögeti. Ha jól emlékszem, engem támogató írás, vagy felszólalás egy sem jelent meg, csupán Gyárfás Tamás gunyoros és Juszt László személyeskedő, sőt az ÉS egyik publicistájának évekkel későbbi (!), csúsztatásra építő, rajtam gúnyolódó írását kaptam viszontválaszként.

4.) Ez persze csak személyes ügy lenne, aminek nincs jelentősége. De azért nem csupán személyes ügy ez, mert már sok év óta a nyilvánosság előtt képviselem, hogy mindazok, akik az elmúlt két évtizedben kisajátították maguknak az általam rajongva szeretett szakmánkat, valójában a rohadáshoz, és nem csak a szakma prostituálásához, hanem az ország romlásához is hozzájárultak. Ehhez képest a Nemzeti Médiaparlamentben, majd a Kerekasztalban olyan erőfeszítés lehetőségét látom, amely elindíthat valamifajta tisztázó folyamatot. De elsősorban az ország érdekében! Úgy vélem ugyanis, hogy az úgynevezett szakma akkor védi meg önmagát, akkor szerzi vissza elveszített tekintélyét, ha végre az ország érdekét tartja szem előtt. A szakmai érdekekért - ami valójában sokféle részérdek - lehet ugyan lobbizgatni, de ezzel az a baj, hogy az elmúlt húsz évben pontosan ez történt. S lám mire mentünk vele? Néhányan összeszedtek pár milliárdot, valamivel többen néhány tíz-, esetleg százmilliót. Mögöttük pedig médiaromok. Ám ennél is fontosabb, meggyengítve immár több nemzedék szellemisége, amelynek az oktatás fellazítása mellett eszköze volt a médián keresztül a tényszerűség helyett a vélemények véleményére építő vélemények tömeges szuggesztiója, a minden csatornán ömlő sekélyes, sőt alpári szórakoztatás, a művészi és a dokumentatív tartalom kiiktatása, esetleg az éjfél körüli órákra száműzése…

5.) Persze, ne csak mi szaggassuk meg a ruhánkat! Ne csak mi szórjunk hamut a fejünkre! Van ebben felelőssége sok más tényezőnek is. De ha jól gondolom, a mi tisztünk az lenne, hogy a szakma felől végezzük el az önvizsgálatot. A szakma felől, de mint mondottam, nem egyszerűen a szakma érdekében, hanem a nem trikoloros-frázisos értelmezésben felfogott nemzet érdekeinek képviselete miatt. (Végtére is, a szervezetünk nevében is ez szerepelne, nemde?) Ha képesek lennénk végre annyi idő után így felfogni a helyzetet, akkor talán a szakma is rátalálna egyszer önmagára, s esetleg az országgal együtt megtalálhatná azt az utat, amit az elmúlt húsz évben mintha eltévesztett volna. Nem kétséges persze, hogy hosszú útra kell becsomagolni a muníciót! Na jó, legyen, az elemózsiát…

Barátsággal: Domokos Lajos