Baloldali médiatanácstalanságként aposztrofáltam néhány hete azt a képet, ami egy médiavitában rajzolódott ki előttem. Amiként a baloldali sajtó fogalmának értelmetlenségéről én szóltam akkor a Pallas Páholy médiatanárok körének rendezvényén, most a vitaindító Pálfy G. István tette zárójelbe a jobboldali sajtó, mint olyan képtelenségét.

Szerencsésebb esetekben nem pártokhoz való besorolást jelentene a jobboldali jelző - hangsúlyozta a nemzeti konzervatív felfogású televíziós -, hanem egységes nézetrendszert. De beszélhetünk-e ilyenről a mai Magyarországon jobboldalinak nevezett újságírók esetében, akiknek többsége nem újságírást művel, hanem pártok, pártcsoportok hiteken alapuló véleményét visszhangozza? Számukra a történelem, az erkölcs akkor és ott kezdődik, amikor és ahol ők léptek színre. Következésképp még a rendszerváltás sem történt meg, s minthogy nincs múlt, amit elemezni kellene, a normákat is ők maguk teremtik meg, és a szakma szabályait is önkényesen értelmezik. Régen szakemberek és emberek ejtettek egymáson sebeket, ha ezt tették, akiknek ma - látván a mindenütt jelenlévő züllést - szakmai alapon és emberi meggondolásból kellene kezet fogniuk egymással.

Pálfy G. István az úgynevezett jobboldali médiagyakorlattal szemben a konzervatív újságírás fogalmát ajánlotta figyelmünkbe, ami az ő felfogása szerint - mindenfajta nyomás és partvonalra szorítottság ellenére - még a Kádár-rendszerben is létezett. Például az akkori Magyar Nemzetben Ruffy Péter, Baróti Géza és mások, más lapokban is képviselték a konzervatív értékrendet. Mint mondta: ami a Magyar Hírlappal és a Magyar Nemzettel történt, az egy konzervatív gondolkodású ember számára önmagában is elfogadhatatlan, ami pedig e lapok hasábjain a régi nevek alatt folyik, az mindkettő múltjának meggyalázása.

A vitának ebben a részében általában is a jobboldaliság helyett a konzervativizmus, a baloldaliság helyett a progresszivitás fogalmakkal való barátkozást ajánlották néhányan a résztvevők figyelmébe. A mindkét kifejezés által lefedett magatartásmódtól többen élesen megkülönböztették a pártelkötelezettségű jobb-, illetve baloldali radikalizmust, amelynek több sajtóbeli emblematikus figurája elképesztő sarkon fordulásokkal került oda, ahol most van.

Juhász Gábor, a Heti Világgazdaság főszerkesztő-helyettese üzleti szempontból vette górcső alá az úgynevezett jobboldali sajtót. Mint levezette: az utóbbi másfél évtizedben a magántőke és az állami források keverésének technikáját ügyesen alkalmazva, üzletileg és szervezetileg professzionális módon felépített sajtóvállalkozások jöttek létre, amelyek egy része már profitot is termel a tulajdonosoknak. Szerinte ennek nyomán a jobb- és a baloldali sajtó között médiaegyensúly alakult ki.

Kétfelől szálltam vitába ezzel a következtetéssel. Mindenekelőtt azt szögeztem le, hogy amikor jobb-, vagy baloldali sajtóról szólunk, kimondva kimondatlanul az jár a fejünkben mely orgánumok és periodikák, milyen mértékben határozzák meg Magyarországon a politikáról való gondolkodást, melyek alkalmasak a politikai közbeszéd tematizálására az MSZP, illetve a FIDESZ ellen és mellett. Ebből a szempontból egyrészt nem mellékes a tulajdonosi kör - állítottam. E tekintetben Juhász Gábor igazolta azt a feltételezésemet, hogy az úgynevezett jobboldali médiumok többségének tulajdonosi köre a hazai vállalkozók közül kerül ki, a baloldalinak tartottak viszont zömmel külföldiek. Egyetértettünk abban is, hogy a külföldiek csak a profit szemszögéből tekintenek a médiavállalkozásukra, a hazaiaknak viszont jól kitapintható, a műsorokból, a lapok tartalmából egyértelműen azonosítható politikai szempontjaik is vannak. Az úgymond médiaegyensúly tehát emiatt eleve megkérdőjeleződik.

A másik megközelítésem ennél is konkrétabb volt. A pártpolitikai jellegű tartalom és befolyás tekintetében három csoportra osztottam az igazán számottevő befolyású médiumokat. Íme:

Nem volt értelme tovább vitatkozni. Nem kell ahhoz indulat, csak a tények higgadt elfogadása, hogy - jelentsen ez bármit is - ma szó sincs médiaegyensúlyról, még kevésbé baloldali médiafölényről. Ezen a Sláger Rádió és a Danubius frekvenciájának enyhén szólva is furcsa odaítélése sem igen fog változtatni. Más kérdés, hogy önmagában is felháborító az a leplezetlen kufárkodás, amely további hét évre szakítja ketté pártelkötelezettségi alapon az ország médialégterét.

Utóirat: Vitézy Tamással, a Helyi Théma kiadójával közölt interjút aq Népszabadság november 6-án. Jóllehet az alcímben baloldali médiatúlsúlyról van szó, meglátásom szerint a beszélgetés tényei inkább inkább az én fentebb kifejtett álláspontomat igazolják. Győződjön meg erről a Források címszó alatti linkre kattintva!