…Slágerek a Danubius mentén című, november 19-ei bejegyzésemet, az eddig beérkezett hozzászólással együtt. (Mea culpa, mea maxima culpa.) Az ok egyszerű: a cikket közölni fogja az egyik országos napilap, s nem lenne korrekt, ha addig itt olvasható lenne. A téma természetesen a Sláger és a Danubius rádió ügye, de persze nem emocionális alapon, hanem egy sajátos, remélhetőleg mélyebb összefüggésrendszer mentén kifejtve. Amint a cikk az újságban napvilágot látott, visszaállítom a hozzászólással, s az arra adott válasszal együtt. De hogy a hozzászóló Tike addig se maradjon válasz nélkül, csak itt és csak neki idemásolom a megjegyzésére írt válaszomat:

Kedves Tike! Nem László vagyok. Nem is írtam, hogy pártrádióként fognak működni. De kit érdekelnek ezek a gagyi rádiók? Jó, tudom, 3 millió embert. Ezért van az, hogy a pillanatnyi emócióik szerint ítélkeznek sokan. De a lényeg nem annyira ez, hanem az, hogy nem a szabályzatok szerint történt a döntés. Gondoljon bele, az átlagembert a KRESZ-től az adózási szabályokon keresztül a megannyi hivatal elképesztő mennyiségű előírásáig miként regulázzák meg a nap minden percében… De milyen és milyen lesz az az ország, ahol a szabályokat alkotók akkor térnek el az általuk létrehozott előírásoktól, amikor érdekük vagy csupán úri passziójuk úgy kívánja? Persze erről már az utóbbi tíz évben külföldre ment 100 ezer diplomás fiatal (!) a lábával mondott véleményt. Apropó, és a Roxy munkatársaiért mikor kezd tüntetni? Úgy hírlik, az ukránok el akarják adni a Sláger amerikai tulajdonosainak. Boros-Bochkornak tehát lesz helye. És akiket miattuk rúgnak ki? Üzlet ez minden ízében! A pártoknak is.

Miközben bekopiztam a fenti szöveget, azon gondolkodtam, botrányos-e, amit teszek? Szinte cenzúrázom a honlapot. Meg nem történtté akarom tenni, ami megtörtént, miközben persze tisztában vagyok vele, hogy ez lehetetlenség.

Nem gondolom, hogy az internet világában ne élnének nap mint nap ezzel az eljárással. A hálón is folyik a manipulálás, ezerrel. Mi több, a becenevek mögé rejtőzés, vagy a kukkolás megannyi internetes módozata és az állítólagos nyílt térre való hivatkozás önmagában is ellentmondásos. Az én gyakorlatomban azonban példátlan ez a tett. Visszafogtam a szövegek áramlását. Nem kétséges, furdal emiatt a lelkiismeret.

Ugyanakkor több mint érdekes a tettem mozgatórugója. Ezt az egész beavatkozást furcsa mód a print média kedvéért vállaltam fel. Pontosabban magamért. Azért, mert lám, van az a helyzet, van az a többek között presztízsben, sőt pénzben is mérhető előny, amiért az ember inkább a nyomtatott sajtónak ad elsőbbséget a szem elől gyorsan eltűnő, a hálón felbukkanó adatokkal szemben. Pláne ha honoráriumot is kap érte.

Azonban van itt még egy további mozzanat. Az országos napilapot csak azért érdekli a dolog, mert minőségi információnak tartja a cikkemben közölteket. A minőségi információért még fizetni is kész, s azt reméli, hogy ezt arányosan nagyobb összegért bocsáthatja áruba, mint amennyit nekem utal érte. És itt vetődik fel az a kérdés, ami a Nemzeti Média Kerekasztal tegnapi vitaülésén is elhangzott: idővel kik lesznek képesek megfizetni a minőségi információnak az elmélyültség mértékével arányosan növekvő, és a jövőben egészen bizonyosan jelentősen növekvő árát? Akik nem, azok az internetes világban is csak a felhígított, szórakoztató tartalmakat fogják kapni. Meg annak az illúzióját, hogy tájékozottak.