 |
| |
2010. február 4. |
| |
| A mérést is reformálni kellene |
| |
Az ausztriai hír, amely a közszolgálati tartalomtámogatás irányába történő elmozdulással foglalkozik, utólag is igazolja, hogy jó érzékkel nyúltam még egyszer a Nemzeti Média Kerekasztal ötödik állásfoglalás-tervezetének szövegéhez. Az első körben lezajlott vitát követően az eredeti dokumentumot – néhány sokak által vitatott megfogalmazás tompítása mellett – azzal igyekeztem gazdagítani, hogy a szövegben médiafüggetlen módon, általában is igyekeztem utalni a közszolgálati tartalom kérdésére.
Az elmúlt csaknem egy évben sokat éjszakázva vállaltam szerepet a Nemzeti Média Kerekasztal tevékenységének szervezéséből, de ez volt az első alkalom, hogy állásfoglalás-tervezet megfogalmazásában vettem részt. Ez a szöveg formájában is eltér az előzőektől. A közönség és a média viszonyával foglalkozó dokumentum az elején a négy rövid indítvánnyal, mindjárt a lényegre tér, s csak aztán vázolja fel, milyen meggondolások előzték meg e feladatok megfogalmazását. Maga a forma is vitát váltott ki, a tartalom pedig egyenesen indulatokat generált. Különösen a szövegszerkesztésben részt vevő társamnak a minőségi nézettségi, hallgatottsági mutatóra vonatkozó gondolata verte ki a biztosítékot egyesekben. Idemásolom a szöveg velejét, hátha hozzászólásra indít valakit:
1.) A közszolgálati médiumoknak nem a nyereségtermelés a feladatuk, ezért normatív módon kell finanszírozni őket! Emellett általában is át kell gondolni a közszolgálati tartalomfinanszírozás lehetőségeit!
2.) Fel kell lépni az ellen, hogy a közszolgálati médiumok teljesítményét, a közszolgálati tartalmak hatását szinte kizárólag a mennyiségi szempontokat tükröző nézettségi, hallgatottsági mutatók alapján ítéljék meg a médiával kapcsolatos döntéseket megalapozó elemzők, a médiumokért felelős vezetők, köztük a kormányzati-hatósági tényezők, a kuratóriumi tagok, a közpénzekből finanszírozott szakértők, a médiumokat közvetlenül irányítók!
3.) A mennyiségi szempontokat tükröző hallgatottsági és nézettségi mutatók mellett ki kell dolgozni a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényben ma is helyesen rögzített közszolgálati feladatoknak megfelelő közszolgálati tartalmi minőségi nézettségi, illetve hallgatottsági mutató fogalmát és mérésének módszertanát!
4.) Rögzíteni kell, hogy a társadalom mit és milyen feltételek mellett tekint a közérdek szempontjából káros tartalomnak! Amennyiben bizonyítható, hogy egy konkrét médium konkrét műsorának hallgatottságát és nézettségét káros tartalmakkal növelték, akkor az járjon szankcióval!
Aki pedig a háttérre is kíváncsi, kattintson erre a linkre! |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | Domokos Lajos |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2012. január 24. - A mérvadó sajtó nem hízeleg |
| >> 2011. december 15. - Fábry is számláz? |
| >> 2011. december 6. - Túlbuzgó |
| >> 2011. október 8. - Köztévére várva |
| >> 2011. július 11. - Utálni fogják, nem szeretni |
| >> 2011. május 19. - Nőalázás a legfelsőbb szinteken |
| >> 2011. március 11. - El a pártokkal a médiumoktól! |
| >> 2011. március 6. - Polémia a metakommunikációról |
| >> 2011. február 24. - Közmédiumok állami kenyéren |
| >> 2011. február 2. - Jegyzet: Nesze nektek sajtószabadság! |
| >> 2011. január 29. - Jegyzet: Mádl nyomán a médiáról |
| >> 2011. január 24. - Jegyzet: Háttéralku? |
| >> 2011. január 15. - Korlátok |
| >> 2011. január 11. - Levélváltás: Médiaharcosok |
| >> 2011. január 2. - Jegyzet: Ha állami, hát legyen állami! |
| >> 2010. december 20. - Jegyzet: Móresre a médiát |
| >> 2010. december 14. - Jegyzet: A média elárulta a médiát |
| >> 2010. november 30. - Jegyzet: Szép új, őszinte világ |
| >> 2010. november 27. - Jegyzet: Közszolgálat-mentesítés |
| >> 2010. november 24. - Jegyzet: Régi-új médiavilág |
| >> 2010. november 3. - Médiaalkotmány légüres térben |
| >> 2010. november 3. - Cenzorok helyett színvonalas közszolgálatot! |
| >> 2010. október 7. - A médiát nem érdekli a média és a médiamunkás |
| >> 2010. szeptember 13. - Médiatett |
| >> 2010. szeptember 10. - Médiakesergő |
| >> 2010. szeptember 2. - Fohászkodjunk! |
| >> 2010. augusztus 17. - Fonyi falunapon a médiáról |
| >> 2010. augusztus 15. - Megjegyzések a médiaalkotmány tervezetéhez |
| >> 2010. augusztus 10. - Hosszú hallgatás |
| >> 2010. július 22. - Kép és gondolat |
| >> 2010. július 4. - Digitális ármány Kárpátalján |
| >> 2010. június 24. - Demokrácia, közmédia |
| >> 2010. május 13. - Szánalmas |
| >> 2010. május 13. - Tájékoztatás vagy szórakoztatás |
| >> 2010. április 20. - Eszmecsere. Start! |
| >> 2010. április 15. - Dögkeselyű a holttest fölött |
| >> 2010. március 12. - Kitörni a médiaistállóból |
| >> 2010. március 1. - Hozzászólás: Az olimpiai közvetítések háttere |
| >> 2010. február 28. - Az elvesztett olimpia |
| >> 2010. február 11. - Verebes újrakezdi |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2010. január 21. - Beszéltem a Pollack téren |
| >> 2010. január 19. - Közöttük az istenek |
| >> 2009. december 30. - Üzenet Vancouverbe |
| >> 2009. december 19. - Üzenet Kabára |
| >> 2009. december 3. - Ajánlás MTV-s sztrájkolóknak |
| >> 2009. november 25. - Slágerek a Danubius mentén |
| >> 2009. november 20. - Talonba tettem néhány napra a... |
| >> 2009. november 16. - Ha gyenge a közmédia, a társadalom is azzá lesz |
| >> 2009. október 28. - Jobboldali médiafölény |
| >> 2009. október 13. - Én nem Tölgyessyt védem, de... |
| >> 2009. október 12. - Tölgyessy: Ha így marad, a sajtó növeli a bajainkat |
| >> 2009. október 6. - Nem a nézőszám a mérce |
| >> 2009. szeptember 30. - Baloldali médiatanácstalanság |
| >> 2009. szeptember 21. - Közszolgálat osztrák mintára |
| >> 2009. július 28. - Ferdítő fordítás, no meg az áthangolás |
| >> 2009. február 17. - A bírálat joga és elviselése |
| >> 2009. január 5. - Képernyős sorstalanság |
| >> 2008. december 17. - Sorvad a forma, nem leli helyét a tartalom |
| >> 2008. október 28. - Értékválság a médiában |
| >> 2008. május 9. - Nem kell a médiának a tudomány |
| >> 2008. február 25. - Megtévesztés vagy tényfeltárás? |
| >> 2007. november 23. - Vége |
| >> 2007. október 7. - Adalékok egy lehetséges médiaprogramhoz |
| >> 2007. szeptember 30. - Nap-keltés verseny |
| >> 2007. szeptember 7. - Szemfényvesztés - közszolgálatban |
| >> 2007. szeptember 1. - Az arctalan újságíró |
| >> 2007. július 3. - Újságírás és értelmezés |
| >> 2007. június 13. - A vadállat-sajtó |
| >> 2007. május 30. - Rokonok itt és ott |
| >> 2007. május 13. - A lista |
| >> 2007. április 23. - MTV: Egyelőre kotyvalék Szombathy A la Carte-ja |
| >> 2007. április 2. - A média nem sajtó |
| >> 2006. november 14. - A postás, a kutya, a tánc és a láz |
| >> 2006. október 10. - Magyar újságíró-háború |
| >> 2006. október 7. - A médiaelitnek is bocsánatot kell kérnie |
| >> 2006. október 5. - Média a válságban - válság a médiában |
| >> 2006. szeptember 21. - A médiaelit asszisztált a hazugsághoz |
| >> 2006. július 15. - Rendetlenség párti vagyok |
| >> 2006. június 24. - Médiaegyensúly magyar módra |
| >> 2006. május 10. - Média-hitbizomány |
| >> 2006. április 21. - Hisztéria és sajtó |
| >> 2006. április 19. - Pártszócsövek |
| >> 2006. január 17. - Fábry morálja |
| >> 2005. december 29. - Szökőár utáni film a BBC-n |
| >> 2005. szeptember 17. - MTV: Férfiuralmú családképet sugall a híradó |
| >> 2004. március 18. - Ömlik a pénz az elkötelezett médiákba |
| >> 2004. január 27. - Heller Ágnes rápirít a médiára |
| >> 2003. november 11. - A nemzet nevében - hamisan |
| >> 2003. szeptember 21. - Heti hetes: Szórakozni kell, vesszen akár a sajtószabadság! |
| >> 2003. szeptember 17. - Népszabadság: A tényszerű újságírás újabb veresége |
| >> 2003. szeptember 3. - Szorítsátok vissza a politikusokat! |
| >> 2003. augusztus 31. - Napkeltétől napnyugtáig - változatlanul |
| >> 2003. augusztus 6. - Egyelőre ellenfelek nélkül A szólás szabadsága |
| >> 2003. július 13. - Válasz Kerényi Imrének: Hát erről van szó! |
| >> 2003. június 16. - Vidék: Rádiót vett Somogy megye |
| >> 2003. június 11. - Tőkés tévések |
| >> 2003. május 28. - Tihanyi visszhang |
| >> 2003. május 27. - Ragáts most bebizonyíthatná |
| >> 2003. május 26. - Késsel, villával - szalonképtelenül |
| >> 2003. május 5. - Privatizálják a köztévét |
| >> 2003. április 29. - Botránykönyv a kívül állónak, tankönyv a bennfentesnek |
| >> 2003. április 26. - Köszönjük Havas Henrik! |
| >> 2003. április 22. - Szakmai válságban a köztelevíziózás |
| >> 2003. április 17. - Rádió C: A mesélő toll |
| >> 2003. április 17. - MTV: Üzletemberek a királycsinálók |
| >> 2003. március 27. - Domokos Lajos: Kialakult a médiaburzsoázia |
| >> 2003. március 22. - Tényszerű, illetve értelmező újságírás |
| >> 2003. március 17. - Félrevezetnek az adatok |
| >> 2003. március 17. - Merényi váltásai |
| >> 2003. március 15. - Nem a nézőszám a mérce |
| >> 2003. március 10. - Ez a közszolgálat! |
| >> 2003. március 8. - Nem ZDF-mintára |
| >> 2003. február 28. - D. Tóth Kriszta sztárrá lesz |
| >> 2003. február 28. - A bizottság irányt mutat |
| >> 2003. február 26. - Vállalkozók, bulvárlapok uralják az MTV-t |
| >> 2003. február 23. - Közszolgálat üzleti alapon |
| >> 2003. február 8. - Verebesék a riporterekről |
| >> 2002. december 28. - Fölösleges fanyalogni! |