A képviselők tegnapi, érzelmileg túlfűtött, leginkább egymás vegzálására irányuló megszólalásaiból csak az nem derült ki, hogy mindent egybe vetve nyernek-e vagy veszítenek a határon túli magyarok a kettős állampolgársággal.

Amikor ez a kérdés szóba került, mindig is azt gondoltam, hogy elsősorban a közvetlenül érintettek véleményét kellene ismernünk, nem a budapesti hordószónokokét. Ehhez képest televízióink, rádióink, újságjaink kevéssé jeleskednek a közvetlenül érintett sokaság nézeteinek közvetítésében.

Végre a mai Népszabadság közreadta Bíró Béla kolozsvári újságírónak A túszok esélye című cikkét. Végre olvashattam valamit, aminek tény- és érvanyaga a határon túli kisebbségi létből fakad, s ebből eredően életszerűbb, mint az a nagyrészt demagóg, túlzóan patetikus, múlton rágódó szószaporítás, amiben az országgyűlési képviselők részeltettek bennünket május 20-án.

Lássuk tehát, miért tartja fontosnak az erdélyi szerző a kettős állampolgárságot!

1.) „Amíg a magyar anyanyelvű szlovák állampolgároktól a hatóságok megtagadhatják az anyanyelvükön való kommunikációt, a magyar állampolgároktól kötelesek lennének eltűrni, legfeljebb a szlovák nyelvtudást is megkövetelhetik tőlük. De ezt eddig is megtették.”

2.) „Olyan helyzet alakulhat ki, melyben nemcsak a szlovák állam, hanem a magyar anyanyelvű szlovák állampolgár is döntési helyzetben lesz. Élhet azzal a vétójoggal, melyet a társadalmi szerződés liberális elméletei elvileg garantálnának számára, de a politikai gyakorlatban következetesen megtagadnak tőle. Bármikor felbonthatja az egykor rákényszerített, súlyosan hátrányos társadalmi szerződést, mert többé nincs védtelenül kiszolgáltatva a szlovák többség önkényének. Ha Szlovákia ezzel nem számol, nem próbál magyar anyanyelvű állampolgáraival méltányos megállapodást kötni, állampolgárai jelentős részét veszítheti el.”

3.) A kettős állampolgárság a túszhelyzet felfüggesztését teszi lehetővé, „hiszen magyar anyanyelvű állampolgáraik elvesztése Európa mai demográfiai helyzetében és egy javuló világgazdasági konjunktúra perspektívájában a szlovák gazdaságra is súlyos csapást mérhet. Szlovákia nemcsak az aktív munkaerő jelentős részét veszíthetné el (miközben Magyarország munkaerőgondjainak megoldásához nyújtana „segédkezet”), de áttelepülő tízezrek számára volna kénytelen nyugdíjakat folyósítani, melyeket Magyarországon költenének el.”

Nos, ez világos beszéd. Ellene legfeljebb határon túli, ehhez hasonló, nem a múltra reflektáló, hanem a jelen realitásaival és a jövőbeni következményekkel számoló megszólalást lehetne állítani, már ha egyáltalán van ilyen ellenállítás. Ha nincs, csupán az időzítésen kellene elgondolkodni. De én ehhez is szívesebben hallanám a kintiek hiteles képviselőinek véleményét, mint a hazai kéretlen prókátorokét.