Az Európai Unióval való szakításról, a szuverén Magyarország létrehozásáról, a birodalomnak való visszavágásról, sőt annak fegyverletételre kényszerítéséről egyre többen fantáziálnak. Sokan az államcsődöt sem tartanák nagy árnak azért, hogy bankok, a befektetők leírják, elengedjék az ország tartozásait. Kerül, amibe kerül, a lényeg, hogy a nemzet megszabaduljon az EU és az IMF urainak úgymond basáskodásától.

A hányaveti megnyilatkozásokat hallgatva és olvasva az a benyomásom, hogy a kuruckodók nem igazán gondoltak bele, hogy milyen következményei lehetnek a hetvenkedésnek. A szabadságharcot úgy képzelik, ahogy munkába mennek. Reggel komótosan megvajazzák a kiflit, hozzá felhörpintik a tejeskávét, beülnek az autójukba, vagy felülnek a villamosra és elmennek szabadságharcolni. Napközben szerét ejtik, hogy bevásároljanak valamelyik közeli szupermarketben, ahol természetesen bankkártyával fizetnek. Estére kelve aztán visszatérnek a fűtött lakásukba, ahol van víz és áram, működik a kombinált villany-gáztűzhely, a mosógép. A tévéhíradóban aztán megnézik, mit is mutatnak nekik a szabadságharc aznapi állásáról, közben arról ejtenek néhány szót a párjukkal, hogy melyik síparadicsomba kellene kiruccanni a következő hosszú hétvégén, de már a nyári tengerparti üdülésről is elejtenek egy-két mondatot.

Nos, kedves barátaim – köztük ti, akiktől a napokban megkérdeztem abban a folyosói beszélgetésben, hogy éltetek-e olyan világban, amikor gyakorlatilag le voltak zárva a határok, amikor nehezen, vagy sehogyan nem jutottatok útlevélhez, amikor nem annyi forintot válthattatok valutára, amennyi az utazáshoz kellett, hanem amennyit az állam kiutalt – ez egyáltalán nem így lesz. Az államcsőd, ami – tetszik, nem teszik – a véglegekig elvitt szabadságharc velejárója lesz, mindenekelőtt azt jelenti, hogy az állam fizetésképtelenné válik. Lássuk, hogy mi minden következhet ebből, persze a teljesség igénye nélkül:

– felfüggesztik a tagságunkat az Európai Unióban, hiszen az ország nem lesz képes teljesíteni a szervezetben vállalt kötelezettségeit,

– ezzel azonnal elesünk az évi 200 milliárdos euro befizetésünk ellenében juttatott 1000 milliárdos támogatástól, amiből például a vidéki gazdák 400 milliárdot kapnak,

– megszűnik az áruk, a munkaerő, a pénz szabad áramlása, vagyis a határokon ismét vámolni fognak, igen nehéz lesz külföldön munkát vállalni, egyáltalán külföldre utazni, hiszen a forint nem lesz szabadon átváltható más valutákra,

– az állam nem tudja kifizetni a közalkalmazottak bérét,

– a nyugdíjasok nem kapják meg a nyugdíjukat,

– a közszolgáltatások, beleértve az egészségügyet, az oktatást, a szokásos hivatali ügyintézést csak nagy nehézségek árán lesznek fenntarthatók,

– magától értetődő, hogy az itthoni devizabetéteket zárolni fogják, hiszen az ország elzárta magát a külföldi pénzcsapoktól,

– az árak az egekbe szöknek, mármint azoknak az árucikkeknek az ára, amit még egyáltalán lehet kapni a boltokban,

– kőolajat és gázt csak készpénzért, de nem ám forintért, kap az ország, vagyis hideg lesz a gázfűtéses lakásokban, a benzinkutaknál hosszú sorok kígyóznak, hogy kimérjék az egyszerre kiadható 10-15 liternyi benzint,

– az áramszolgáltatás akadozni fog, hiszen az itthon megtermelt áram csak a hazai szükséglet negyven százalékát fedezi, de ha a tartalék alkatrészek elfogynak, minthogy külföldről, valutáért kellene behozni őket, előbb-utóbb az erőművek kapacitása is csökkenni fog,

– magától értetőd, hogy a termelés mindenütt a töredékére esik vissza, egy hónapon belül csődbe mennek a kisebb és a közepes cégek,

– az áruhiány, az éhség, a betegség, a reményvesztettség zavargásokba fog torkollni, emiatt szükségállapotot fognak bevezetni, ami a fegyveresek ön kényét hozza el a jog hatalma helyett.

Talán ennyi is elég annak érzékeltetéséhez, hogy egy szövetségesek nélkül maradó országban, amely nem dúskál energiaforrásokban, értékes nyersanyagokban, amely nem büszkélkedhet önálló iparral, s ma már mezőgazdasággal sem, a nemzetközi környezettel való együttműködés helyett meghirdetett szabadságharc iszonytató megpróbáltatásokkal, veszteségekkel, a jelenlegi egyharmaddal szemben az ország kétharmadának teljes elszegényedésével fog járni. S mindezt csupán azért, hogy a hatalmi tébolyban szenvedők kísérletet tegyenek lázálmaik valóra váltásáért.

Amúgy a kivétel nélkül vesztes szabadságharcaink után mindig nyomorúságos évtizedek következtek: vérengzés, felekezeti harcok, pestis, éhínség, dermedt csend, legjobbjaink kivándorlása, jóllehet a történelemkönyvek nem ezekről emlékeznek meg, hanem a fellángolások éveiről, hónapjairól, heteiről. Ha a szabadságharcos küzdelmeket követő, hosszan tartó megpróbáltatásokra is irányulna végre némi figyelem, talán megértenénk, hogy ideje lenne váltani: a harc helyett együttműködésre építő nemzetstratégiát kellene követni!