Kedves Gy! A kormány tevékenységével kapcsolatos pozitív gondolkodás iránti igény többször is megjelenik a leveleidben. Nincs ezzel semmi baj addig, amíg ez a magánszférában marad. Ám ennek a nyilvánosságban való szorgalmazásával a kormányok, a kormányzó pártok képviselői rendszerint akkor jönnek elő, amikor a bajokról akarják elterelni a figyelmet.

Az 1970-es ével eleje óta tevékenykedő újságíróként eleget hallottam előbb a megyei pártbizottság eligazításáról, később az egypárti rendszer kormánya által működtetett Tájékoztatási Hivatal értekezletéről visszatérő főszerkesztőktől, hogy „Elvtársak ne csak a problémákat lássa meg a sajtó, hanem elsősorban a szocialista építés eredményeit mutassa be!”

Természetesen a pozitív jelenségek láttatásának igénye nem minden esetben galád szándékokra vezethető vissza. Gyakran csak arról van szó, hogy azok az emberek, akiket jobbító szándék vezet egy-egy vezetői poszton, s valóban éjt nappallá téve, önmagukat nem kímélve dolgoznak azért, hogy elképzeléseiket valóra váltsák, idővel igényt tartanak arra, hogy szélesebb körben elismerjék erőfeszítéseiket, sőt az érintettek lássák be, nekik is vállalniuk érdemes az átmeneti nehézségeket.

Csakhogy kontroll nélkül, a jobbító szándékok könnyen ellentétükbe fordulhatnak, amint arra a történelem igen sok példát szolgáltat. A független minőségi sajtó – sok más intézmény mellett – azt a kontroll szerepet töltheti be, amelynek révén még időben felfigyelhet a közvélemény a közelgő veszélyekre, hogy ezekkel szemben ellenlépéseket tegyen.

A sajtónak ezt a szerepét nem valamilyen fölöttes erő szabja meg, még kevésbé a médiamunkások váteszi magatartása, hanem az, hogy általában ezt várja el tőle a közönség, amely csak akkor fizet az újságért, a műsorért, ha a valóságban mindig ellentmondásos jelenségekkel kapcsolatos többlet információkra, újszerű megközelítésekre vonatkozó elvárásait kielégíti. A médiának az a része, amely a hatalom kritikátlan kiszolgálását, a kormány eredményeinek propagálását tekinti feladatának előbb-utóbb érdektelenné, jelentéktelenné válik, fenntartása, működtetése csak külső támogatással, esetleg a kormányzat által osztogatott közpénzek felhasználásával lehetséges. Éppen ezért a mérvadó sajtó a kormányzat szempontjából még akkor is ellenzéki szerepet tölt be, ha a kormányzattal azonos elvi-ideológiai talajon áll.

Ennek megfelelően például egy konzervatív lap publicistái – a konzervatív kormánynak való hízelgés helyett – elméleti meggondolásokból kiindulva, de akár szinte spontán módon, mondhatni a zsigereikben lévő értékrend alapján azt veszik górcső alá, hogy valóban összhangban van-e a kormány tevékenysége a konzervatív értékrenddel. Ha pedig ellentmondást fedeznek fel, azt fel fogják tárni, mert ezt várja el tőlük saját konzervatív felfogású közönségük. Amit viszont ez a közönség biztosan nem igényel, hogy kedvenc szerkesztősége a kormányzatot támogató demonstrációk szervezésében jeleskedjék. Mert ezt egy igazi polgár jobbik esetben pótcselekvésnek, rosszabb esetben kormányzati pénzekre való aspirálásnak tekinti, ami nem egyeztethető össze az értékrendjével.

Üdvözöl: