Honnan kaphatnék tájékoztatást a Telescholában folyó képzésről?
- Mindenekelőtt a honlap jobboldali Az iskola című hasábjában olvashatókat ajánljuk figyelmébe. Itt, az Oktatás, felvételi címszó alatt tájékoztatást kap a jelenlegi képzésről. Vegye figyelembe, hogy az új évfolyamra vonatkozó követelményeket a beiskolázás évében februárban tesszük közzé, azonban a megelőző év feltételei általában a következő esztendőre is irányadónak tekinthetők. A Teleschola Annora kattintva az iskola múltjával ismerkedhet meg. A Bekukkantóban gyakorlati oktatáson készült fotókat láthat, az Egykori diákjaink a médiában rovatból áttekintést kap jó néhány hallgatónk karrierjének alakulásáról, illetve a Diákoldalakon böngészhet többek között a vizsgafilmek között is. Jó szívvel ajánljuk, hogy érdeklődjenek az iskoláról egykori hallgatóinktól. Ehhez a Végzettek rovat nyújt segítséget.
Az intézmény honlapján csak a 19. évfolyamra való jelentkezést látom, nekem azonban a 13-ikra kellene jelentkezem. Hogyan kell értelmezni ezt a dolgot?
- A Teleschola a diákjait a beiskolázási évfolyamok szerint tartja számon. Tehát az alapítás évében felvettek voltak az 1. évfolyamosok, 2009-ben pedig 17. évfolyam hallgatóit iskoláztuk be. Ez tehát nem tévesztendő össze azzal, hogy valaki 12 osztályt már maga mögött tudhat az iskolarendszerű képzésben.
Ez az iskola OKJ-s végzettség megszerzésére készít fel?
- Igen. Államilag elismert, OKJ-s bizonyítvány megszerzésére készítünk fel. Az iskolában letett féléves vizsgákat követően a hallgatóink az állami vizsgabizottság előtt - a Teleschola tanárainak közreműködésével - adnak számot tudásukról, s bizonyítványukat a jogszabályban meghatározott vizsgáztató szervezet állítja ki.
Úgy tudom, hogy az állam 15 szemesztert támogat pénzzel, vagyis az állam fizeti helyettem az iskola költségeit. Kérdésem, hogy ezt az állami támogatást ennél az iskolánál is lehet használni?
- Sajnos, erre nincs mód. A Telescholában OKJ-s végzettségre felkészítő képzés folyik, de teljes egészében magánfinanszírozásban. Irányadónak tekintse azt, amit a honlap jobb oldali hasábjában, Az iskola rovat alatti Oktatás, felvételi címszó alatt is olvashat.
Kapok-e diákigazolványt a képzés ideje alatt?
- Minthogy iskolarendszeren kívüli felnőttképzésről van szó, diákigazolvány kiadására nincs módunk.
Csak péntekenként kell iskolába járni?
- Az oktatás valóban heti egy napot vesz igénybe, nagyjából úgy, ahogyan egy főiskolán az esti, vagy a levelező oktatásban vesz részt valaki. Viszont nagyon ajánljuk, hogy az iskola által biztosított, a honlapon is található órarendben szereplő gyakorlatok mellett valamely helyi tv-stúdióban további gyakorlatot is igyekezzék szerezni.
Hogyan tudok bejárni valamely helyi tv-stúdióba? Azt nekem kell megszervezni, vagy önök tudnak ebben segíteni?
- Elsősorban tanácsot kaphat tőlünk. Az iskolában azonban olyan hallgatókkal is találkozhat, akik már dolgoznak valamelyik stúdióban. Önön is múlik, hogy tud-e velük kiépíteni olyan kapcsolatot, amelynek révén forgatásokra járhat, illetve élő adások megfigyelője, esetleg szerény résztvevője lehet.
Ahhoz hogy például RTL, TV2, Duna TV, MTV-ben dolgozzanak, elég-e a Teleschola által nyújtott két év és az OKJ-s bizonyítvány?
- Általában elég, de máris jelezzük, hogy a kapcsolatépítéssel nem szabad várni a bizonyítvány kézhez vételéig. Mindent el kell követni, hogy már a tanulmányok időszakában akár ellenszolgáltatás nélküli munkát végezzen. Ha bizonyít, csak akkor van esélye folyamatos megbízásokra, munkaszerződésre.
Hogyan kell igazolnom az angol nyelvi tudásomat?
- Miután erre egyelőre nincs állami előírás, mi megelégszünk azzal, ha a tanulmányi szerződés aláírásakor a leendő hallgatónk aláírásával hitelesíti, hogy már tanult és vizsgázott angolból, vagy éppen most tanulja az angol nyelvet. Ha azonban bármilyen vizsgáról dokumentumot tud bemutatni, akkor kérjük, ennek fénymásolatát. Az is megfelel, ha például a középiskolai tanulmányai során kapott évzáró bizonyítvány fénymásolatával igazolja, hogy eredményesen tanult angolul. Ugyanakkor mindenkinek számot kell vetnie azzal, hogy aki azonban komolyan akarja venni ezt a szakmát, egyre kevésbé nélkülözheti az angol nyelv ismeretét.
Milyen szintű informatikai tudást kell igazolni?
- Ebben az esetben a nyelvtudás igazolásával kapcsolatban fentebb elmondottakat tekintsék irányadónak. A lényeg, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy tényleges jártasságot szerezzenek a Word és az Excel programok használatában, és kezdjenek ismerkedni egyszerű vágóprogramok kezelésével.
Hogyan kell fizetnem a tandíjat?
A tandíjat a tanulmányi szerződésben, illetve az annak elválaszthatatlan mellékleteként szereplő SZMSZ-ben meghatározott időben kell megfizetni kétféle módon:
1.) Készpénzben az iskola titkárságán. A befizetésről a befizetés napjának feltüntetésével névre szóló készpénzfizetési számlát kapnak a hallgatók. Ezt célszerű megőrizniük az esetleges vitás esetekben történő igazoláshoz. (Ezt azért is jelezzük külön, mert olykor előfordul, hogy a számlát nem viszik el a diákok, mondván, hogy arra nincs szükségük, de ezt a gyakorlatot helytelenítjük.)
2.) Átutalással az OTP Bank 11705008-20439855 számlaszámra. Ez esetben az átutalási számlát kétféleképpen állíthatjuk ki:
a.) A hallgató személyes kérésére előzetesen állítjuk ki a számlát a titkárságon a hallgató által megadott számlázási címre, a fizetési határidő megjelölésével. Ebben az esetben a pénz átutalásakor a hallgató által a banknak adott megbízás Megjegyzés rovatában a diák neve és évfolyamának száma mellett feltétlenül fel kell tüntetni az általunk kiadott átutalásos számlán szereplő betű- és számjelet az azonosíthatóság érdekében. (A kedvezőtlen tapasztalatok miatt előzetesen csak a hallgató kifejezett személyes kérésére állítunk ki átutalásos számlát, illetve azt nem küldjük el levélben, csak személyesen adjuk át.)
b.) A pénz beérkezését követően állítunk ki átutalásos számlát a diák által feladott pénz beérkezési napjának dátumával, a Megjegyzés rovatban szereplő számlázási címre, amit az ezért jelentkező hallgatónak személyesen adunk át a titkárságon.
3.) Miután itt igazán minden variációhoz kell alkalmazkodnunk: abban az esetben, ha előzetesen átutalásos számlát kapott tőlünk valaki, de mégis készpénzben fizet, akkor nyugtát kell kérnie és kapnia, amin a hallgató neve mellett szerepelnie kell az eredetileg kiállított átutalásos számlán szereplő betű- és számjelnek is.
A magunk részéről az 1.) illetve a 2/b.) variációt részesítjük előnyben, mert ezekkel van a legkevesebb adminisztráció. Nyomatékosan kérjük, hogy a számlákat, a nyugtákat, a banki igazolásokat legalább a tárgyfélév végéig őrizzék meg; ezek segítségével személyesen is kövessék a befizetéseiket és a tartozásaikat! Fontos, hogy vitás esetben legyen a kezükben igazolás. |