VIZSGATÉTELEK A 16. évfolyam véglegesített állami vizsgatételeinek többsége ugyanúgy hetek óta elérhető a portálon, mint a 17. évfolyam 2. félévi kérdései. A héten annak a két-két tárgynak a követelményei is VÉGLEGES megjelölést kaptak, amelyekkel eddig adósak voltunk.
Bár saját hiányzásainak ismeretében aligha ér meglepetés bárkit is, a külön dramaturgia kérdőívet kitöltők névsorát e-mailben kapják meg.
(A portál jobboldali hasábjának legutolsó rovatában a 16. évfolyam diákjai az Állami vizsga 1, a 17. évfolyam hallgatói az Elméleti vizsga 2 alatt találják a nekik szóló tételsorozatokat.)
VIZSGAFILM-KONZULTÁCIÓ Mérsékelt érdeklődés mellett, de zajlanak a korábban a vizsgafilmekkel összefüggésben meghirdetett konzultációk. Miután a 17. évfolyam hallgatói egyelőre igen gyér érdeklődést mutatnak, nincs akadálya annak, hogy a 16. évfolyamosok - előzetes bejelentés alapján - a 17. évfolyam számára meghirdetett időpontokra is bejelentkezzenek. Akik már voltak konzultáción, mondják el a többieknek, hogy mennyire hasznos a végre igazán személyre és produkcióra szabott szakmai beszélgetés, s biztassák őket, hogy éljenek a lehetőséggel! Fontos, hogy DVD-re másolva hozzák el a filmet. Minden más megoldás gondot okozhat. Érdemes bemutatni a szinopszist, a technikai forgatókönyvet stb. is, mert az eddigiek azt mutatják, hogy ezeket gyakran kell pontosítani, illetve nyelvtani és szakmai javítást elvégezni velük kapcsolatban. Szerencsés, ha 3-4 személy egyszerre jelenik meg a konzultáción, mert egymás filmjeinek elemzéséből is sokat lehet tanulni.
FIGYELEM! Mindkét évfolyam esetében összességében még több százezer forintos tandíjhátralék van, illetve jelentős az állami vizsgadíj-tartozás is. Ez a 16. évfolyamosok esetében meghiúsíthatja az állami vizsgát. A 17. évfolyamnak érdemes gondolnia kell arra, hogy legkésőbb a szóbelin a 3. félévi előleget is be kell fizetni beiratkozási díjként. |