A rovatban azokat az adatokat közöljük, amelyek volt hallgatóink pályájának
alakulásáról jutnak el hozzánk. Kérjük az öregdiákokat, hogy a Levelek a szerkesztőnek rovaton keresztül adjanak hírt magukról.
 |
| http://www.footage.hu/frameset/main_hu.html |
2009. február 12. |
| |
| Bárány László Izraelből tudósított |
| |
Az izraeli választásokon forgatott a TSCH első évfolyamán végzett rendező-operatőr. |
Örömmel fedeztük fel a stáblistán Bárány László egykori telescholás hallgatónk nevét a 2009-es februári izraeli választásokról készült tudósítások stáblistáján, az ATV műsorában. Némi kutakodás után kiderült, hogy az eltelt másfél évtizedben az általa alapított Olive Art stábja számos produkcióban vívott ki elismerést.
Bárány László több, a zsidósággal foglalkozó dokumentumfilmet is készített. Már ötször forgatott különböző témájú filmeket az Ígéret földjén, mégis úgy érezte: a holokauszt kellő ismerete nélkül nem lehet megérteni e nép, e nemzet sorsát, az ország történetét. Ezért 2000-ben elkészítette a Bakony és a Balaton-felvidék zsidóságának deportálásáról A Soá napja című dokumentumfilmet. A mű - Nemeskürty István történésznek és Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének ajánlásával - tankönyvi besorolást kapott.
2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
Bárány László rendezői, operatőri vízalatti kameramani portfóliájának fontosabb darabjai:
- Gyökerek és ágak / zenés film 70' - Auer Lipót élete
- Peace & blessings / koncertfilm 65' - Richard Bona Band az A38 hajón
- KL Auschwitz / dokumentumfilm sorozat 7x22'
- Solo, Duo, Trio / koncert DVD 55' - Snétberger Ferenc, Bobby McFerrin
- Amerikai találkozások / zenés dokumentumfilm 30'
- International Police Association / DVD 10'
- Örömzene: Bobby McFerrin 50'
- Örömzene: Richard Bona 50'
- Örömzene: Snétberger Ferenc 50'
- Örömzene: Verdi / Rigoletto 50'
- Veszprémfest 2006 / koncertfilm 55'
- Válaszd a tudást! / MTV-műsor
- Soá Napja / tankönyvvé nyilvánított filmsorozat 5x65'
- Dalmácia Gyöngyei / ismereterjesztő film 45'
- Charlie: Majd játszom, mikor érzem… / műsoros DVD 96'
- Pannon GSM / reklámfilm 30'
- Fények a Tenger felett / ismeretterjesztő film 30'
- Hídember / játékfilm 145' (Víz alatti kameraman: Bárány László)
- Joe és a Mendelssohn / zenés film 45'
- A Tüskevár nyomában / ismeretterjesztő film 25'
- Dalmát vizek mélyén / ismeretterjesztő film 25'
- A hit szülőföldje, Galilea / ismeretterjesztő sorozat 4X50'
- Találkozások - Leslie Mandoki és barátai / zenés film 45'
|
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
Források: |
| >> footage.hu - Olive Art honlap |
| |
 |
| << a rovat további cikkei |
|
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2011. február 2. - Karrier: Hartung Dávid Berlinben |
| >> 2010. október 26. - Karrier: Samir természetfilmes lesz |
| >> 2010. október 18. - Karrier: Sebessy Marian filmje a képernyőn |
| >> 2010. október 7. - Karrier: Karácsony Sándor új filmje |
| >> 2010. október 7. - Karrier: Kertai Gábor sikere |
| >> 2010. október 5. - Karrier: Huszák Tamás a Danubiában |
| >> 2010. július 20. - Karrier: Gárdos Viktor több lábon áll |
| >> 2010. június 16. - TSCH: Forgatás viharban |
| >> 2010. június 1. - Karrier: Lenhardt-siker |
| >> 2010. május 19. - Karrier: Hulitza Zoltán révben |
| >> 2010. április 2. - Filmvita: Keringés a kérdőjel körül |
| >> 2010. február 28. - Karrier: Szende Viktor Indiában járt |
| >> 2010. február 14. - Barta Csaba külföldi képzési lehetőségekről adott hírt |
| >> 2010. február 9. - Karrier: Ács Angelika médiatanárnak készül |
| >> 2010. február 4. - Karrier: Halper és Franta újabb portréfilmjei |
| >> 2009. december 13. - TSCH: Tuzson Gergelyék sikere |
| >> 2009. október 17. - Karrier: Firnigel sikeres |
| >> 2009. október 11. - Karrier: Karácsony a vizsgafilmjét folytatja |
| >> 2009. augusztus 7. - Karácsony Sándor: A fény útját követem |
| >> 2009. május 27. - Horváth Magyary Nóra a K&H kommunikációs igazgatója |
| >> 2009. február 28. - Karrier: Völgyi Attila fotóriporter lett |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2008. november 20. - Farkas Levente afrikai kalandtúrán forgatott |
| >> 2008. november 17. - Pelikán Andrea Győrből tudósítja az országot |
| >> 2008. november 9. - Karrier: Járdány Bence fotózást is tanít |
| >> 2008. november 8. - Szűcs János saját vállalkozásában dolgozik |
| >> 2008. október 11. - Gárdos Viktornak van állása |
| >> 2008. október 11. - Domokos Attila Junior Prima díjas |
| >> 2008. október 1. - Kerepesi Péter vezető operatőr lett |
| >> 2008. augusztus 18. - Domokos Attila építészként is videózik |
| >> 2008. április 27. - Csomos István sikere |
| >> 2008. április 17. - Varga Wargabe Gábor előadást tart |
| >> 2008. március 27. - Kertai Gábor újabb játékfilmet vág |
| >> 2008. március 26. - Máté Réka fotókiállítása |
| >> 2008. február 22. - Linzenbold Attila és Csordás László a filmszemlén |
| >> 2008. január 18. - Kovács Attila a Kisalföldnél újságíró |
| >> 2008. január 12. - Bartha Csaba új vizeken |
| >> 2007. december 12. - Szende Viktor első klipje |
| >> 2007. október 14. - Franta Péter portréfilmet vágott |
| >> 2007. szeptember 7. - Barabás Éva: A stúdió intim közeg |
| >> 2007. augusztus 2. - Szaszkó É. Shana fesztivál- és tévés sikere |
| >> 2007. március 29. - Varga András az ATV után az MTV-ben folytatja |
| >> 2007. március 29. - Hadházi Dani zenés filmen dolgozik |
| >> 2007. február 27. - Petre (Jakab) Magda fotózik |
| >> 2006. december 23. - Kerepesi Péter élvezi a munkát |
| >> 2006. november 15. - Kertai Gábor a Szűzijáték vágója |
| >> 2006. április 19. - Horniák Ágnes: A fotozás a szerelme |
| >> 2005. november 7. - Kertai Gábor: Immár nagyjátékfilmet is vág |
| >> 2005. július 7. - Balázs Csilla mindenkit köszönt |
| >> 2004. november 3. - Baranyi Ferenc a kommunikáció minden területén dolgozik |
| >> 2004. október 3. - Pászti Károly tévés cégnél dolgozik |
| >> 2004. szeptember 25. - Hegyes Attila médiát tanít |
| >> 2004. március 5. - Veisz Gábor főszerkesztő lett |
| >> 2003. április 16. - Gaál Imre munkájára több helyen igényt tartanak |
| >> 2003. március 26. - Ádám Csaba nem unatkozik |
| >> 2003. március 24. - P. Kovács Gyula vágóként találta meg a helyét |
| >> 2003. március 20. - Bukovszky Péter mindenes operatőr lett |
| >> 2003. március 20. - Barta Róbert Miskolcon folytatja |
| >> 2003. március 20. - Faragó Katalin mindenhol otthon van |
| >> 2003. március 20. - Máté Réka a sokoldalú |
| >> 2003. március 20. - Haszonics János felelős szerkesztő lett |
| >> 2003. március 20. - Süle Balázs sikeres videó-vállalkozó |
| >> 2003. március 20. - Szelp Csaba az atomerőmű operatőre lett |
| >> 2003. március 20. - Simon László a PR-nél kötött ki |
| >> 2003. március 20. - Németh György az ORFK-nál sajtóreferens |
| >> 2003. március 19. - Csorvási Kata filmet készít, rádiózik és havat lapátol |
| >> 2003. március 17. - Varga Ferenc a Barátok közt forgatókönyvét írja |
| >> 2003. március 11. - Szűcs Zoltán fesztiválokon is szerepel |
| >> 2003. március 11. - Surányi József saját stúdióját is vezeti |
| >> 2003. március 11. - Dörmer Csaba már az MTV-nél szerkesztő |
| >> 2003. március 11. - Franyó Zsolt: A lantművész verte szét műsorát |
| >> 2003. február 25. - Varga Gábor: operatőr a csúcsokon |
| >> 2003. február 25. - Barabás Éva vidáman cseveg az RTL-n |
| >> 2003. február 25. - Bartha Csaba két országban egy célért küzd |