Egy kellemesen fárasztó napon egy derűs, ám kissé hosszas előadás után, egy jól beütemezett rutin mozgássorral a földszinti kávéautomata felé vettem az irányt. Zsebemben még ott csörgött a pár percnyi zsigeri élvezet ára, s már alig vártam, hogy némi aprópénztől megválva, gombnyomásra az orromba szippanthassam a zamatos kávé illatát, ám a lépcsőről leérve láttam, kiürült automatánkat két, egymással fennhangon kommunikáló ember töltötte fel. Az élő cégérek a világ legtermészetesebb dolgaként fennhangon jutottak közös nevezőre abban, hogy ők nem isznak ilyen löttyöt, mert büdös, no meg, hogy még ők sem tudják, hogy miből is van ez az izé. Pénzemnek is elment a kedve a csörgéstől, bizony zsebemben maradt az aznapi vérpezsdítőm ára…