Szakmai alázat, önértékelés, megértés, értékteremtés… Olyan szavak, amiket manapság ritkán használnak a középiskolások.

Higgyék el, beszélgetek velük. Vagy legalábbis próbálok. Mert az effajta szavakat már én is, aki életkorban nem is állok tőlük olyan távol, félve ejtem ki a társaságukban, amikor a televíziózás szóba kerül. Bár sokan azt állítják: érdekli őket a médiavilág, újságírók, televíziós riporterek, operatőrök, vágók szeretnének lenni, de médiafogyasztási szokásaik ugyanazok, mint a közönségé. Válogatás nélkül és kritikátlanul habzsolják a kommersz műsorokat és a bulvárlapokat.

Elkeserítő, hogy a legtöbbjük szerint a média leglényege a wellness-szépség (ez lenne a műsorvezető), a magából hülyét csináló riporter, a mobiltelefonos operatőr, na meg a sok effekt. A valamennyire is minőséginek, szakmainak nevezhető hozzáállás alig sem lelhető fel a pálya iránt érdeklődőkben. Kétségtelen, hogy mindent tudni akarnak, de ha már dolgozni, küzdeni kell a tudásért. No, azt már nem!

Vajon más szakmához is így közelítenek a pályájukat most kezdők?

Ha igen, segítség!